Közélet Belföld

Több ezer gázkonvektor cseréjéhez járul hozzá az Otthon Melege Program

Ötezernél is több pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra.

Az észak-magyarországi régióból a pályázatokat csütörtökön 10 óráig várják, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

A pályázatbenyújtás a közép-dunántúli régióval zárul, ahol a gázkonvektor készülékek cseréjéhez 2017. szeptember 29. (péntek), reggel 8 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a pályázati portálon (https://konvektor2017.nfsi.hu/) tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A 2014 szeptemberében indult, jelenleg közel 30 milliárd forint keretösszeggel rendelkező programnak köszönhetően mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult.

[interestingbar group=”interesting”]

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra