Sokáig szinte hisztérikus félelem vette körül a HIV terjedését, ami nem csoda, hiszen a 80-as, 90-es években robbanásszerűen növekedett a betegségben szenvedők száma. Az is rátett egy lapáttal, hogy több híresség, például Freddie Mercury, Isaac Asimov és Michel Foucault is a betegség áldozatává vált. Ugyanakkor a korabeli média nagyban hozzájárult, hogy a HIV-el fertőzött betegeket szinte páriaként kezeljék a társadalomban.
Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy olyan tünetegyüttes, amelyet a HIV (Human Immunodeficiency Virus) okoz. Ez a vírus kórosan legyengíti az immunrendszert, amivel szervezet védtelenné válik más vírusos és bakteriális fertőzésekkel szemben. A HIV-vírus elsősorban szexuális úton és fertőzött injekciós tűn keresztül képes terjedni. Fontos tehát megjegyezni, hogy a a levegőből, egy kézfogással vagy közös úszómedence-használattal nem lehet elkapni. A fertőzés akkor történhet meg, ha nyálkahártyára, illetve seben keresztül a véráramba kerül a fertőzött személy vére, anyateje vagy ondója.
A HIV-vírus leküzdése eddig azért okozott problémát, mert a kórokozó elképesztő gyorsasággal képes mutálódni, így a szervezet antitestei nem képesek felvenni a harcot, hiszen nem ismerik fel a vírusváltozatot. Néhány betegben azonban idővel olyan antitestek fejlődnek ki, amelyek a vírus összes változatát képesek felismerni és semlegesíteni. A kutatók ezeknek a speciális antitesteknek a felhasználásával próbálták meg felvenni a kesztyűt a HIV-fertőzéssel szemben.
És úgy tűnik, hogy sikerrel jártak, ugyanis az új ellenszer a vírustörzsek 99 százalékát képes elpusztítani. 24 majom bevonásával végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az ellenanyaggal ellátott állatok egyike sem fertőződött meg, miután beoltották őket a vírussal. Az új ellenanyag klinikai tesztje 2018-ban kezdődhet meg.