Ebbe jól beletenyerelt a Mercedes. Toto Wolff a Maláj Nagydíj első két szabadedzése után máris az eddigi legrosszabb péntekjüknek nyilvánította a mostanit, és szomorú megállapításra jutott: autójuk vizes és száraz pályán, megtankolva és kevés benzinnel, valamennyi gumitípuson reménytelenül lassú volt.
Persze csak mercedeses mércével mérve, hiszen arról szó sincs, hogy Lewis Hamiltonék Pascal Wehrleinékkel küzdöttek volna az utolsó helyek elkerüléséért, de a délután összeszedett 1,4 másodperces hátrány Sebastian Vettelékkel szemben igenis aggasztó rájuk nézve. Ahogy az is, hogy Valtteri Bottas a szuperlágy gumin kezdett hosszú etapja elején nemcsak a Ferrarinál és a Red Bullnál, de még a Force Indiánál és a Renault-nál is lassabbnak bizonyult úgy fél másodperccel. Ez még úgy is bosszantó számukra, hogy a piros zászló miatt ez az etap mindössze 4 körből állt.
A csapat versenyzői, mérnökei és vezetői nemigen értették, mi történt a W08-cal. „Mindegyik gumitípuson mérföldekre voltunk. Még délelőtt a köztes esőgumin is, amelyen legutóbb annyira erősek voltunk” – vakarták a fejüket.
Toto Wolff megbomlott egyensúlyról beszélt, amely további problémák egész sorát idézte elő a csúszkálástól a gumik túlmelegítéséig. „A nagy tempójú kanyarokban, az ötösben, a hatosban és a tizenkettesben rengeteg időt veszítünk” – állapította meg az egyik mérnökük. Ez már csak azért is szokatlan, mert a Mercedes idei legnagyobb erősségét éppen ez a kanyartípus jelentette eddig. „Lennie kell valahol egy nagy hibának, amiért ennyire lemaradtunk.”
A szakembereik most azt gyanítják, hogy ez a hiba a kipróbált újításaikban lehet. Az Ezüstnyilakra pénteken egy új első szárny, új oldalsó légterelők és egy módosított padlólemez került. „Kipróbáltunk pár aerodinamikai elemet ma, így az egyik választ talán az jelentheti, hogy az elemek egyike nem a vártnak megfelelően működik” – vélekedett Valtteri Bottas. „Gyanítom, hogy az újítások elég nagy lépést jelentenek, de eddig úgy tűnik, ebből nem sok valósult meg. A csapat mindent megvizsgál, és holnapra muszáj lesz a megfelelő elemekkel versenyeznünk.”
„Ez a pálya elméletben fekszik nekünk, de mégsem voltunk rajta elég gyorsak. Nem volt borzalmas az autó vezethetősége, az egyensúlya rendben volt, csak nem volt tapadása. Pénteken ritkán teljesen elégedett az ember, de mi most nem voltunk annyira messze a helyes egyensúlytól. A nagyobb gondot az jelenti, hogy hová tűnt a tapadás. Valahogy rá kell találnunk, mert sokat csúszkáltunk, főleg a gyors kanyarokban, valamint az esőben. És nem értjük, miért” – nyilatkozta a bajnoki harmadik helyezett.