A képződményt a világ legnagyobb szilícium-dioxid lerakódásaként tartották számon egészen addig, míg a Rotomahana tónál található Mount Tarawera vulkán 1886-os kitörése során keletkezett hamu és sár be nem temette. Most egy kutatócsoport azt állítja, sikerült megtalálni az elveszett „csoda” helyét, ráadásul úgy tűnik, egy jelentős része épségben megőrződött az idők folyamán.
“A déli félteke és a Brit birodalom legnagyobb turisztikai szenzációjának számított akkoriban, angol, európai és amerikai látogatók tömegei tették meg a veszélyes utat, hogy saját szemükkel lássák a teraszokat” – nyilatkozta a Guardian magazinnak Rex Bunn, a kutatócsoport egyik tagja.
A szakértő elmondta, hogy népszerűsége ellenére az akkori kormányzat sosem folytatott alaposabb kutatómunkát a régióban, így sem a szélességét, sem a hosszát nem határozták meg a képződménynek. A legújabb eredményeket a Journal of New Zealand Studies című tudományos folyóiratban ismertették.
A teraszokról készült 1890-es festmény
Forrás: Government of New Zeland \ Public Domain
Naplóbejegyzések segítették a felfedezőket
A teraszokat ősi geotermikus források teremtették úgy, hogy a szilícium-dioxid lerakódások idővel felhalmozódtak, jellegzetes elrendeződéseket hozva létre. Sokáig mindenki úgy hitte, hogy a teraszokat a kitörés teljesen elpusztította, ennek ellenére újabb és újabb expedíciók indultak, hogy megkeressék az elveszett „romokat”. Az áttörés úgy tűnik, most érkezett el.
Az újrafelfedezés persze nem ment volna egy napló segítsége nélkül. A 19. században élt geológus, dr. Ferdinand von Hochstetter irományát 2010-ben találták meg egy múzeumi gyűjteményben, azóta pedig könyvtárosok és történészek tanulmányozták.
Kiderült, hogy a jegyzetek minden korábbinál pontosabban írják le a rózsaszín és fehér teraszok helyzetét.
Mivel térkép nem állt rendelkezésre, a kutatók a feljegyzések alapján, matematikai eszközökkel határozták meg, hol állhatott Hochstetter, amikor naplóbejegyzését készítette a teraszok elhelyezkedéséről.
Az elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a teraszok három részből tevődtek össze és az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem a Rotomahana tó mélyére süllyedtek, hanem a geotermikus források környékén temetődtek be vulkáni törmelékkel. Az új-zélandi hatóságok most újabb expedíciót indítanak, hogy igazolják vagy cáfolják a geológusok felvetéseit.
A Rotomahana tó alatti vulkáni rendszer ma is aktív
Forrás: Wikimedia Commons
131 éves rejtély oldódhat meg
Az 1886-os kitörésnek szemtanúi voltak a maori őslakosok, akik közül sokan meghaltak a természeti katasztrófában, a túlélők pedig távolabbi vidékekre költöztek, így a teraszok sorsát 131 évig rejtély fedte.
2011-ben geológusok egy csoportja elkezdte feltérképezni a Rotomahana tó alját, ahonnan a rózsaszín teraszok nagyobb töredékei kerültek elő. A felfedezés alapján a szakértők úgy gondolták, hogy a képződmény nem semmisült meg teljesen. Ehelyett a kitörés után létrejött kráterek kiszélesítették a tó medrét, amely feltöltődött esővízzel, az emelkedő vízszint pedig elárasztotta a teraszokat, így azok víz alá kerültek.
Az elmúlt öt év során viszont ugyanez a kutatócsoport szonár segítségével részletesebb vizsgálatokat végzett a tó alján. A 2016-os eredmények cáfolták a korábbi hipotézist, vagyis a robbanás energiája elegendőnek bizonyulhatott ahhoz, hogy a rózsaszín és a fehér teraszokban kiterjedtebb károkat okozzon. Feltéve, ha azok közvetlenül a tó partján helyezkedtek el.
A Hochstetter naplójára támaszkodó kutatás sem vitatatja, hogy a teraszokban keletkeztek károk, ám a teljes megsemmisülést vélhetően megúszta a természeti képződmény, amely sokkal beljebb helyezkedett el a szárazföld belsejében, mint azt a vulkanológusok korábban gondolták.
Bunn reményei szerint, amennyiben a teraszok többé-kevésbé épségben előkerülnek, helyreállíthatják majd a természeti csodát.