Társadalom

Hivatalosan is hülyeség a homeopátia

„Nincs meggyőző és reprodukálható bizonyíték arra nézve, hogy a homeopátiás készítmények bármilyen ismert betegséggel szemben hatékonyak volnának, még ha placebohatással olykor rendelkezhetnek is” – olvasható abban a szakvéleményben, amelyet szeptember 20-án adott ki az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).

Az Uniós tagállamok mellett Norvégia és Svájc tudományos akadémiáinak részvétel működő EASAC szakértői áttekintették a homeopátia hatásosságát vizsgáló, a tudományosság alapelveinek megfelelő kutatások eredményeit, és ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ilyen termékek a placebohatáson kívül semmilyen tényleges eredményt nem tudnak felmutatni a betegségek kezelésében, áll a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

A homeopátia már koncepciójában is rendkívül különös, hiszen alapelve az, hogy a betegségeket olyan szerekkel kell gyógyítani, amelyek okozzák azokat, vagy hasonló tüneteket váltanak ki, mint az alapprobléma. Az állítólagos gyógyhatású szerek tehát ilyen anyagokból állnak, de ez még nem minden: a hatóanyagot olyan mértékben hígítják vízben, alkoholban vagy cukorban, hogy az gyakorlatilag kimutathatatlan lesz az oldatban. (A homeopátia éppen ezért nem keverendő össze a gyógynövényes szerekkel, amelyekben nagyon is vannak hatóanyagok.)

A homeopátia művelői azt állítják, hogy a hígítás során az, amibe beleoldják a hatóanyagot, felveszi és megőrzi a belekevert anyag gyógyhatású tulajdonságait. Mindez persze teljes mértékben ellentmond annak, amit a fizikáról, a kémiáról és a biológiáról tudunk, ahogy azt sok korábbi kutató után most az EASAC szakértői is megerősítették. Hogy a minden gyógyhatású anyagot nélkülöző szereket mégis hatásosnak érezzük időnként, az a placebohatás eredménye, amelynek lényege, hogy az arra hajlamos egyénekben már a pusztán a kezelés ténye is javuláshoz vezethet.

 

 

Forrás: MTA

Forrás: MTA

 

A közhiedelemmel ellentétben ilyenkor nem pusztán arról van szó, hogy az illető igazából nem is volt beteg, és mivel azt hiszi, hogy gyógyszert kapott, „fejben” meggyógyul. A placebohatás ugyanis ennél sokkal bonyolultabb, és bár még mindig nagyon rejtélyes, annyi bizonyos, hogy időnként tényleges élettani változásokat is okozhat a szervezetben. A képzelt betegség legendáját az is aláássa, hogy több kutatás is megerősítette, a placebo akkor is működhet, ha valaki tudja, hogy nem kapott hatóanyagot.

A bökkenő csak annyi, hogy a placebo csak a tünetek egy nagyon szűk körén képes javítani, és ezek általában csak nagyon enyhe, idővel maguktól is gyógyuló problémák (mint mondjuk a nátha vagy az utazási rosszullét). És ezzel elérkeztünk a homeopátia igazi veszélyéhez is. Mondhatnánk ugyanis, hogy kinek fáj az, ha a világ népességének egy része hatástalan cukortablettákat, alkoholos cseppeket és vizes gömböcskéket fogyaszt?

A fő probléma ezzel a hozzáállással az, hogy a homeopátia hívei gyakran súlyos problémák esetén sem fordulnak orvoshoz, aki bizonyítottan hatásos terápiákkal tudná kezelni őket. Márpedig a homeopátia nem fogja sem a rákot, sem más súlyos betegséget gyógyítani, az „alternatív” kezelésekkel viszont a beteg értékes időt veszít, így ha később mégis orvoshoz megy, már sokkal rosszabbak lesznek az esélyei a gyógyulásra.

Ahogy az EASAC állásfoglalásában áll, a homeopátia másik nagy veszélye, hogy „aláássa a betegek és a közvélemény tudományos bizonyítékokba vetett bizalmát”, ami „jelentős következményekkel bír a nyilvános tájékoztatásra, a közegészségügyre, valamint a homeopátia Európai Unión belüli szabályozására nézve.” A hivatalos szakvélemény szerint ezért „a homeopátiás készítmények hirdetése és alkalmazása a fentebb említett jelentős ártalmak veszélyét rejti magában.”

 

homeopathy2

 

A harmadik nagy probléma pedig, hogy a homeopátiás szereknek jelenleg nem kell megfelelniük azoknak a szigorú gyógyszerbiztonsági előírásoknak, amelyek a hatóanyagot tartalmazó szerek engedélyeztetéséhez szükségesek, így akár tényleges veszélyeket is hordozhatnak. Az Egyesült Államokban például nem olyan régen óriási botrány robbant ki annak kapcsán, hogy kiderült, a gyerekeknek fogzásra adott homeopátiás krémek és tabletták egy része veszélyes mennyiségű nadragulyát tartalmaz, ami görcsrohamokat és légzési zavarokat válthat ki.

Az EASAC jelentése éppen ezért megfogalmaz néhány ajánlást is a jövővel kapcsolatban, amelyek betartása esetén végre igazi fordulat következhet be a homeopátia kapcsán. Először is, véleményük szerint minden gyógyászatban használt terméknek egységes engedélyeztetési folyamaton kellene átmennie, mielőtt fogalomba kerülhet. Amibe az is beletartozik, ahogy a gyógyszerek esetében ez már régóta áll, hogy tudományosan igazolni kell az adott szer hatásosságát.

A másik fontos dolog, hogy az egészségügyi ellátásban meg kellene szüntetni a homeopátiás szerek támogatását, hacsak azok hatásossága nem nyer igazolást. Az EU több tagállamában ugyanis jelenleg egészségpénztári támogatás jár egyes homeopátiás szerekre. A támogatás felszámolásába ugyanakkor az is beletartozik, hogy az egészségügyi szakértők, az orvosok, az ápolók és a gyógyszerészek se ajánljanak ilyen szereket betegeiknek. Továbbá a homeopátiás szerekre is rá kellene írni azok pontos összetételét, a jelenleg azokon feltüntetett „különleges termékinformációk” helyett. A korlátozásoknak az ajánlás szerint a reklámozásra és a forgalmazásra is kellene terjednie. Reméljük így lesz.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra